24. Együtt többre megyünk – Tanulságos Dinókalandok magyarázó

A Tanulságos Dinókalandok mesekönyvet egyedi módon kiegészítő cikksorozatunk segít a tanulságok feldolgozásában, hogy át tudd beszélni a gyermekeddel az olvasottakat, ezáltal segítve a tanítás befogadását. A mesekönyv 94 oldalon keresztül, 41 csodálatosan illusztrált történetben 41 különböző tanulságot dolgoz fel, melyből most a 24. „Együtt töbre megyünk” című történetet tanulságát viszgáljuk meg, azaz a csapatmunka gyerekeknek is egy fontos készség.

Csapatmunka gyerekeknek

24. „Együtt töbre megyünk” című történetet tanulsága a csapatmunka fontossága és az együttműködés ereje. A kis dinók együttműködése és az, hogy mindenki elvállalt egy feladatot a bálna megmentése érdekében, mutatja, hogy az összefogás és a közös erőfeszítés képes lehet nagy dolgokat véghezvinni.

A történetből kiderül, hogy egy csapat, amely összefog és egymást segíti, képes megoldani a legnehezebb helyzeteket is. A kis dinó gyerekek megértik, hogy a csapatmunka és az együttműködés segítségével sokkal többre képesek, mint egyedül, és ez a tanulság általánosítható más helyzetekre is az életben. A fő gondolat tehát, hogy a csapatmunka gyereknél egy fontos, elsajátítandó készség.

A csapatmunka előnye és hátránya

Az együttműködésnek és a csapatmunkának számos előnye van a gyerekek számára is, amiért érdemes ez irányba is fejelszteni a gyermekeket.

A csapatmunka által a gyerekek megismerik a hatékony kommunikáció, az együttműködés és a konfliktuskezelés fontosságát. A közös munka lehetőséget ad arra, hogy egymástól tanuljanak, tapasztalatokat cseréljenek, és új ötleteket, megoldásokat találjanak a felmerülő problémákra. A kreativitást ösztönzi, mivel különböző gondolkodásmódok és ötletek egyesülnek az új és innovatív megoldások megtalálásához. Emellett a felelősségmegosztás által könnyebbé válik a feladatok elosztása és kezelése.

Ugyanakkor a csapatmunkának vannak hátrányai is, amit nem rejthetünk véka alá. Néha az egyéni teljesítmény nem kap elegendő figyelmet vagy elismerést, mivel a csoport teljesítménye kerül előtérbe. A csoporton belül a dominánsabb személyek befolyása akadályozhatja mások beleszólását és kreativitását. Konfliktusok és egyet nem értések is előfordulhatnak, amelyek negatívan befolyásolhatják a csoport működését. „Túlzott” csapatmunka esetén pedig a gyerekek elveszíthetik az önálló problémamegoldó képességüket és az egyéniséget a feladatok megoldása során.

Az egyensúly megtalálása fontos, hogy a gyerekek mind az egyéni, mind a csoportos készségeiket és tapasztalataikat fejleszteni tudják. Meg kell tanulniuk, hogy hogyan és mikor viselkedjenek egységes csoportnék a közös cél érdekében, és mikor kerekedjen felül az individuum. Ez gyakran felnőtteknek is kihívás, de gyerekek szintjén most érdemes inkább csak az előnyökre fókuszálni.

Beszélgetésindító kérdések

Annak érdekében, hogy könnyebben feldolgozzátok a témát, és beszélgetés induljon a gyerekekkel, adunk pár kérdést:

  1. Milyen fontos dolgot tanultak a kis dinók a történetből a csapatmunkával kapcsolatban?
  2. Miért lehet fontos egy feladatot több emberrel együtt megoldani?
  3. Milyen helyzetekben szeretnél csapatban dolgozni, és miért?
  4. Szerinted miért fontos az, hogy együtt dolgozzunk másokkal?
  5. Mi történhetett volna, ha a mesében nem dolgoznak együtt a kis dinók?
  6. Ha egy feladatot egyedül kell megoldanod vagy csoportosan, milyen előnyöket és hátrányokat látasz mindkét megközelítésben?
  7. Mesélnél egy személyes élményt arról, amikor egy csoportban dolgoztatok valamilyen feladaton? Hogyan érezted magad?
  8. Miért fontos, hogy mindenki részt vegyen a csoportmunkában? Hogyan éreznéd magad, ha valaki nem venne részt a közös feladatban?
  9. Hogyan tudnál segíteni, ha valaki a csoportodból nehézségekbe ütközne a feladat megoldásában?
  10. Szerinted miért van az, hogy együttműködve könnyebb megoldani egy feladatot, mint egyedül dolgozni rajta?

Hasznosnak találtad a cikket? Kövess be minket Facebook-on és Instagram-on is, mert a többi történet elemzéséről azokon fogsz tudni értesülni.

Hasznos volt a bejegyzés? Értékeld!
[Összesen: 1 Átlag: 5]

Ha még nincs meg a Tanulságos Dinókalandok mesekönyv, akkor itt tudod megvásárolni

Tanulságos Dinókalandok mesekönyv

(12 vásárlói értékelés)
5.199Ft

Megjelent a Tanulságos Dinókalandok mesekönyv! Csodaszép, képregény minőségű, teljes oldalas illusztrációk 41 különböző modern és hagyományos tanulság 94 oldalon keresztül 41 rövid történet, egyszerűen érthető megfogalmazással Különálló történetek, de egy közös dinók lakta univerzum Minőségi puha kötés Nemcsak a gyerekek fogják ragyogó szemekkel csodálni a könyv mesés világát, hanem a szülők is elégedettek lesznek az…

Készleten

Category: